A véletlen műve, vagy előre meg volt írva valahol?

Vannak dolgok az életben, amiket soha nem fogok megérteni. Például azt, hogy az autósok, a kamion sofőrök és a motorosok miért utálják egymást? Miért nem próbálnak meg inkább tekintettel lenni egymásra és vigyázni. Miért kell ledudálják egymást, miért kell bemutassanak egymásnak és még sok minden más? Én már tizenöt éve vagyok kamionos, általában hosszú utakra megyek, utána pedig hosszabb szabadidőm is van. Akkor tudsz csak igazán jó kamionos lenni, ha szeretsz vezetni, ezt pedig mindenki tudja, aki ez a szakma mellett dönt. Mégis, a tizenöt év alatt rajtam kívül még senkivel sem találkoztam, aki úgy kamionsofőr, hogy szabadidejében motorozik. A kamion sofőrök megvetik a motorosokat és ezt a saját bőrömön tapasztalom. A motoros ismerőseim között pedig azért vagyok kívülálló, mert én azt a nagy, zárt fülkéjű monstrumot is szeretem vezetni. Pedig így van: imádok vezetni és szeretem a kamionos szállítással járó kihívást, a pontos időre való szállítást. Szabad időmben pedig szeretem, ha ugyanúgy róhatom az utakat, de ilyenkor jobban esik, ha mindezt nem zárt fülkében csinálom, hanem jóformán a levegőben suhanok.

Igaz, a motorozást csak néhány éve csinálom, talán négy vagy öt. És elég érdekesen kezdődött a közös történetem az új hobbimmal. Valahogy úgy tudnám összefoglalni, hogy találtam egy patkót, és vásároltam hozzá egy lovat.

Egy nyári, nagyon meleg vasárnapon, amikor a kötelező pihenőm ürügyén limonádéztam egy kocsma teraszán, megismerkedtem egy motorossal. Jó fej csávó volt, körülbelül két órán keresztül beszélgettünk. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy ő mesélt, én pedig hallgattam és figyeltem a történeteit. Őrületesen lelkesen beszélt a motorozásról, nekem pedig kissé megjött hozzá a kedvem. Aztán, sajnos, mennie kellett, mert időben meg kellett valahova érkeznie, de előtte még kipakolta a csomagtartóját és átöltözött. Fehér inget vett fel és fekete motoros bőrdzsekit, valamint lehúzta a motoros nadrágját, és fekete farmert húzott. Egyszerre nézett ki vadul és mégis elegánsan. Elköszöntünk, én a bárpulthoz mentem fizetni, és amikor vissza tértem az asztalhoz, ahol ültünk, észre vettem, hogy ott felejtette a motoros kabátját, amiben eredetileg volt. Vártam még egy keveset, aztán magammal vittem a dzsekit, hiszen tudtam, hogy néhány kilométerig még ugyanazon az útvonalon haladok majd, mint ő, de nem nagyon láttam esélyét, hogy újból megáll valahol, hiszen sietett, az pedig teljesen kizárt dolog volt, hogy én a több tonnás rakományommal utolérjem valaha is.

Szóval, lett egy motoros dzsekim, ami mellesleg tökéletesen passzolt rám méretben. Nem is tudom pontosan megmagyarázni, hogy a beszélgetés, vagy a dzseki léte hozta meg ennyire a kedvemet a dologhoz, vagy lehet, hogy mindkettő, de egyik pillanatról a másikra hihetetlen vágyat éreztem, hogy motorozni kezdjek. Úgyhogy vettem magamnak egy használt motorbiciklit és egy sisakot, aztán megpatkoltam a talált patkóval az új lovamat: szuper érzés volt a csávó elhagyott dzsekijében robogni. Több mint harminc fok volt, amikor először kipróbáltam hosszabb útra a motoromat és még akkor sem fülledtem bele a dzsekibe, hiszen nagyon nagy hálós részekkel volt megvarrva. Persze, akkor még sok mindent nem értettem, például azt, hogy miért van egy rövid kis cipzár egy olyan helyen, ahol még soha nem láttam kabáton cipzárt. Azóta tudom, hogy ott lehet összekötni a motoros nadrággal a kabátot. És nemcsak tudom, hanem csináltam is már, hiszen később vásároltam magamnak még egy halom motoros felszerelést.

Az első hónapot dalolva motoroztam végig a talált dzsekimmel, de aztán ahogy elmúlt augusztus és egyre inkább ősz lett, én is egyre inkább éreztem a hiányát valami melegebb dzsekinek. Nem beszélve az esőzésekről is. Amikor rájöttem, hogy még több motoros ruhát kell vásároljak magamnak, nem sokáig voltam tanácstalan a dologban: beírtam a keresőbe a kabáton szereplő márkát, a Sixgeart és úgy döntöttem, hogy tőlük fogok vásárolni. Emlékeztem még valamire, hogy a motoros csávó azt mondta, hogy ő tudatosan csakis egy magyar márka termékeit vásárolja, úgyhogy sejtettem, hogy ez az lesz. Azért maradt meg ennyire a dolog, hiszen amikor mondta, nagyon meglepődtem, hogy létezik olyan magyar cég, ami motoros ruházatot gyárt.

Tehát rátaláltam a Sixgearre és a visszajelzések alapján rájöttem, hogy nemcsak a motoros csávó és én vagyok megelégedve velük, hanem szinte mindenki szereti a termékeiket. Ez nyugalommal töltött el, és teljes békében, mindenféle izgalom nélkül rendeltem magamnak egy új, hidegebb időkre való dzsekit, egy nadrágot, csizmát és egy esőruhát. Kesztyűt még régebb vettem, ott, ahol a sisakot vásároltam, de miután újabb pozitív tapasztalataim lettek a márkával, eldöntöttem, hogy ezentúl kesztyűt is csak tőlük vásárolok.  A kabát egyébként, amit a motoros csávó hagyott el, márt tönkre ment, viszont az én, öt éve vásárolt ruháim még mindig jól bírják a strapát, szóval erre is nagyon büszke vagyok. Örülök, hogy ilyen könnyedén és negatív tapasztalatok nélkül megismerhettem egy jó minőségű márkát, hiszen nem voltak, és most sem nagyon vannak motoros barátaim, akiktől tanácsot kérhetnék. Csupán a fórumok jelentik nekem a megoldást az ilyesmire. Én már csak ilyen magányos lovas vagyok: egyedül vezetem a kamionomat, egyedül járok motorozni és egyedül hajtom álomra a fejem, ha haza térek, akkor is. De ezt így szerettem, és teljesen meg vagyok elégedve vele, hiszen olyan dolgokat csinálhatok, amiket szeretek.